Hét évvel ezelőtti gyilkosságra derült fény Hargita megyében
Őrizetbe vett kedd este a rendőrség a Székelykeresztúrhoz közeli Kiskadácson egy 58 éves férfit, aki hét évvel ezelőtt megölte az élettársát, a holttestet pedig elásta a kertben. A gyilkos beismerte tettét.
A Hargita megyei rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip a Maszolnak elmondta, eredetileg egy 36 éves kiskadácsi nő erőszakos fogva tartásának gyanújával kezdtek hivatalból vizsgálódni a férfi ellen. A gyanút arra alapozták, hogy az utóbbi években senki nem látta az asszonyt a településen.
A rendőrség és az ügyészség hétfőn kiszállt a helyszínre, faggatóra fogták a férfit, és ekkor már felmerült a gyilkosság gyanúja is. Kedden nagy erőkkel folytatódott a nyomozás a gyanúsított portáján. A hatóságok munkáját a Szeben megyei rendőrség egyik nyomozókutyája segítette. „A kutyának köszönhető, hogy felfedeztük a nő holttestét elásva a kertben” – mondta a szóvivő.
Az áldozat földi maradványait kihantolták. Amikor a férfit szembesítették a bizonyítékokkal, beismerte, hogy megölte a nőt. Vallomása szerint féltékenységből verte agyon az élettársát „valamikor 2009-2010-ben”, ugyanis még a gyilkosság időpontjára sem emlékezett pontosan.
Tette után a férfi elásta a nő holttestét a kertben, majd külföldre távozott. Az utóbbi években külföldön élt, nagyon ritkán látogatott haza. Amikor a nő eltűnésének ügyében nyomozni kezdett a rendőrség, akkor éppen Kiskadácson tartózkodott.
A gyilkost 24 órára őrizetbe vették, a Hargita megyei törvényszék dönt az előzetes letartóztatásáról.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34939 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni